Úgy döntöttem tehát, hogy összegyűjtöm a személyes motivációim, hátha pont neked is a saját példádra vetítve ad egy kezdeti vagy egy újabb löketet.

A múltkori futáshoz kapcsolódó bejegyzésem után sok kérdés érkezett, aminek nagyon örülök. A legtöbb kérdést arról kaptam, hogy engem mi motivált, hogy nekikezdjek a szülés után sportolni, illetve a kezdet után mi tartja fent bennem a lelkesedést és nem nyúlok inkább el a fotelben ejtőzni egyet, amikor Beni végre nem foglalkoztat és olyan kegyes, hogy egy kis délutáni szunyókálásra hajtja a fejét. 

Mi motivál?

• Motivál anyukám, aki csak felnőtt korában (kb. 35 évesen) kezdett el sportolni és ma már szervesen az élte részévé vált. Jár edzőterembe, különböző csoportos órákra és persze futni. Ha együtt megyünk, össze kell szednem magam, hogy bírjam a tempóját. Eszméletlenül csinos, nem mellesleg kockás a hasa. Ha vele van Beni mindenki az anyukájának nézi, majd ledöbbennek, amikor kiderül, hogy ő ”csak” a büszke nagyi. Én is így akarok kinézni ennyi idős koromban, én is ilyen nagyi szeretnék majd lenni.

• Motivál apukám, aki ha valamit a fejébe vesz (legyen az akár egy pár hónap múlva esedékes marathon) megvalósítja, nem is akárhogy. A célért való fanatizmusa és kitartása nekem is erőt ad a sportoláshoz, különösen a futáshoz.

• Motivál Orsi, a testvérem, aki amikor elhatározta, hogy márpedig neki kockás hasa lesz nyárra, akkor nem volt rest este 10-kor nekiállni lefőzni a másnapi kajákat és dobozolni éjt nappallá téve. Szigorúan tartotta a diétáját, nem lehetett egy hétvégi sütisütéssel sem megingatni, mellette pedig naponta edzett. Ha ő ilyen kitartó, akkor nekem is annak kell lennem, hiszen én vagyok a nagyobb. :)

• Motivál a férjem, aki a kenyér-süti-csoki kombó nélkül abszolút nem tartja elképzelhetetlennek az életet (ezt én nem is értem..) és állandóan kérdő pillantásokat vet rám, amikor megpróbálom bebizonyítani, hogy a csokiról lemondani lelehetetlen. Elképesztő, hogy nem inog meg az ilyen finom falatoktól, sőt az a tény, hogy nem érdekli. Simán elvan zabkásával, husival és zöldséggel. Ő erőt ad ahhoz, hogy én is tudatosabban étkezzem és ne sajnáljam miatta magam annyira.

• Motivál a mentorom, Túróczi Réka (IRUNmom), akinek teljesítménye, kinézete, életformája, bejegyzései és tanácsai nem engedik, hogy kifogásokat találjak. Amikor ő mondja (3 gyerekes családanyaként és dolgozó nőként), akkor én is elhiszem, hogy megoldható az akár heti 4-5 edzés, hogy mindez csupán elhatározás és logisztika kérdése. Az ő szájából még a „fuss heti háromszor 10 kilométert” is úgy hangzott, mintha az körülbelül annyira lenne megterhelő, mint lemenni a sarki közértbe egy doboz tejért. Elhittem, hogy nekem is menni fog. És megy is.

• Motivál a tudomány. Az, hogy tudományosan bizonyított tény, hogy rövidke földi létünkön a sporttal és az egészséges táplálkozással tudunk csak hosszabbítani.

• Motivál az a téves társadalmi felfogás, hogy ha valaki anyuka, akkor normális, ha van rajta jó pár felesleges kiló. Ha magával semmit (mert az önzőség), hanem csakis a gyerekével foglalkozik a nő. Sőt, arra az anyukára kell fura szemmel nézni, aki ad magára, sportol, aki létezik úgy is legalább egy órát, hogy nem lóg rajta egy kismanó. Motivál, hogy bebizonyítsam én is (egyként a sok sportos anyuka közül), hogy nincs igazuk és hogy jó anyának lenni úgy is lehet, ha egy nő magával (a testével és lelkével) is törődik.

• Motivál a házasság intézménye, annak ténye, hogy mégiscsak egy életre szóló valamiről van szó. Hiszek benne, hogy ez így van, viszont ahhoz - akármennyire is próbáljuk megmagyarázni, hogy nem ezen múlik – csinosnak, magabiztosnak és kívánatos nőnek kell maradnunk, mert a kapcsolat tüze nem csak ezen, de ezen is múlik.

• Motivál a kistesó projekt gondolata. Az, hogy ha az első gyerkőc után nem tudom visszanyerni a formám, akkor mi lesz a testemmel egy újabb terhesség után.

• Motivál az a sok, számomra ismeretlen sportos mami, akiket az utcán vagy az interneten látok. Ha nekik megy, akkor nekem is mennie kell. Látom a fotóikból, hogy honnan indultak és hova jutottak. Ezek mind löketet adnak ahhoz, hogy az adott reggel magamra kapjam a futócipőm és nekiinduljak.

• Motivál a nyár közeledte. Ki ne akarna jól kinézni egy bikiniben?

• Motivál egy kitűzött cél, mind kinézetben, mind teljesítményben. Lássam azt a tükörben, amit korábban láttam, tudjak annyit futni, amennyit korábban futottam.

• Motivál önmagam legyőzése. Az, hogy bírok-e többet, bírom-e gyorsabban, hogy egyáltalán kibírom-e. Hogy mennyit tudok fejlődni egy bizonyos idő alatt, hogy teljesíteni tudom-e az edzéstervet, hogy sikerül-e a versenyen teljesítenem a számomra előírt célt.

• Motivál az, hogy anyuka vagyok. Hogy Beninek én mutatom a példát, hogy jobb esetben mintaként fog rám és az apukájára tekinteni. Szeretném, hogy az élete szerves része legyen a sport, de ehhez az én életem részévé is kell válnia. Jó úton haladok!

• Motivál az egészség. Az, hogy a sportolásra kiszakított idő, egészség formájában megtérül. Létezik ennél hasznosabb és jobb befektetés?

• Motiválnak a múltkori bejegyzésem után kapott visszajelzések. Az, hogy az én történetem motivált mást és ennek hatására belevágott a futásba. Ezek az üzenetek újult erőt adtak ahhoz, hogy még nagyobb erőbedobással vágjak neki a következő kitűzött cél elérésének.

Láthatjátok, hogy ahogy kifogást, úgy motiváló tényezőket is nagyon könnyű találni. Érdemes egy hasonló listát írni, mert óriási erőt ad a kezdéshez/folytatáshoz.

Holnap úgyis itt a hétfő, amihez annyian kötik az edzés kezdetét, így már a „hétfőtől elkezdem” sem lehet többé kifogás.

IRÁNY FUTNI!

Photo credit: Noémi Jánossy Photography