Lifestyle

Family

Discover

Lifestyle

Contact

Contact

Felsőtárkány


2017.jan.27.

a355e96692b5cd4751249b0c70cc6ca9_1.jpg

Voltál ma a szabadban? És múlt szombaton? Na és mi a program erre a hétvégére?

Az idei karácsonyi ajándékunk egy wellness hétvége volt, mert ez már bevett szokás nálunk, hogy nem tárgyakat, hanem (lehetőleg közösen átélhető) élményt adunk egymásnak. Mindannyian úgy voltunk vele, hogy ebben a brutál hideg januárban muszáj egy kis felmelegedés és mivel sajnos most nem volt lehetőségünk több ezer kilométerrel arrébb menni, így megelégedtünk egy jó adag melegvízzel és izzasztó szauna szeánszokkal Felsőtárkányon. Persze, hogy sikerült azt a hétvégét kiválasztani, amikor már péntekre virradóra szakadt a hó, így az utazás nem volt egy sétagalopp, de legalább Beni aludt és nem óbégatott. (Azt a hazaútra tartogatta, akkor minden nyavalygást és hisztit bepótolt.) Magunkkal cipeltük nagyiékat is, mert rájöttünk, hogy hármasban semmi pihentető nem lesz a hétvégénkben, csak a szokásos hétvégi Beni shownak lesz más színhelye. Beni amúgy nagyon jól érezte magát, imádja a vizet, úgyhogy ki sem lehetett robbantani a medencéből. Utána természetesen teljes kómában aludt, úgyhogy addig nagyi őrizte álmát, mi pedig végre egy 8,5 kilós nyálas csomag nélkül tudtunk jönni-menni.

Felsőtárkány egy része a Bükki Nemzeti Park területén fekszik, így igaz, hogy az út az időjárásnak köszönhetően borzalmas volt lefele, viszont egyszerűen csodálatos volt a táj, ami fogadott minket. A szálloda óriási üvegfelületein át gyönyörködhettünk vagy a szakadó hóban vagy a napsütötte havas tájban vagy a kettő kombójában. Tomó amúgy is teljesen be van zsongva a téltől, így a látvány miatt le sem lehetett törölni a kisfiús vigyort a képéről (szerencsére!). Beniről már ez nem mondható el. Nem tudom azt állítani, hogy szereti a havat, sem azt, hogy élvezte amikor kint próbáltunk pár képet lőni. Jövőre ez már biztos máshogy lesz, de ő inkább a jakuzzis ruhamentes állapotot preferálta. Rumli sajnos ezúttal nem tudott velünk tartani, de pótanyukája, Réka gondoskodott arról, hogy jól érezze magát és mozogjon annyit, hogy hazajövetelünk után 48 órát alvással töltsön.

 De valójában ennyire szereti a havat.. 

Babával utazni teljesen más (ezerszer nehezebb), mint nélküle anno. Egyrészt kellene egy kisbusz, hogy az összes cucca (mindösszesen 3 napra) beférjen, másrészt a „pihenés” szó is más értelmet nyer. Nincs már olyan, hogy akár egy napot is fekvéssel, filmezéssel töltesz, sem olyan, hogy bármikor bemész a szaunába vagy a medencébe. A szállodai kajálások előtt imádkozol, hogy ne legyen jelenet az étteremben, illetve mi felváltva tudtunk csak enni, mert Beni még nem ül, így az etetőszékbe sem tudtuk betenni. (Megjegyzem abban sem vagyok biztos, hogyha az üléssel nem lennének gondok, akkor hajlandó lenne benne maradni.) Ezenkívül egy komoly 2-3 kilós túlélőcsomag nélkül nem mersz kilépni a szállodai szobád ajtaján, mert, ha kellő időben nem adod a kisporonty kezébe, amit éppen megálmodott, akkor az Ég irgalmazzon annak, aki az egy kilométeres körzetedben tartózkodik. Én mondjuk annak a híve vagyok, hogy minél többet mozgolódjunk Benivel, mert biztos vagyok benne, hogy az, hogy az utazásokat, programokat, hogy bírja egy bébi, az attól is függ, hogy mennyire van ehhez szoktatva, én pedig nagyon szeretném, hogy bírja a strapát. Szóval mi próbálkozunk ezerrel, hol több, hol kevesebb sikerrel. Jelen esetben, ha a hazaút nem lett volna, akkor tökéletesre vizsgázott volna Kismaki, így azért még van miben fejlődni. Hamarosan hosszabb autós útra megyünk, amitől már előre rettegek, de majd megpróbálom bepakolni az egész babaszobát, hogy kellően le tudjam kötni.

Őszintén szólva, úgy terveztem, hogy a travel poszt három mondatból fog állni és inkább a képek beszélnek helyettem. Sajnos ez a mindennapokban is így van velem, három mondat nálam ennyi… Pedig még annyi mindenről tudnék írni.. Hamarosan egy utazós babás túlélőcsomagos bejegyzéssel érkezem, hátha segítséget nyújt  a hasonló "azautóbanisazlegyenamiténakarok" babákhoz.  

 Elege van, nem néz ide, nincs több fotó!

Bogi aláírás

Címkék: travel

A bejegyzés trackback címe:

https://enjobban.blog.hu/api/trackback/id/tr7613450421

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása