365 nap. Ennyi bőven elég ahhoz, hogy az egész életed a feje tetejére álljon, minden megváltozzon, minden a helyére kerüljön. Nekem az élet már kétszer bizonyította, hogy egyetlen röpke év alatt az egész életem meg tud változni. Egyszer akkor, amikor megismertem Tomót és egy év leforgása alatt a felesége lettem és bébimaki is elkezdett úszkálni a pocakomban, másodszor pedig, amikor anya lettem.

 Ha pedig 365 nap alatt a nulláról családod lesz, akkor úgy gondolom, hogy ennyi idő alatt bármit meg tudsz valósítani, amit elterveztél. A lényeg az elhatározás és a kellő bátorság, hogy nekikezdj. Legyen szó egy új hobbiról, sportról, életmódváltásról, egy már nem működő kapcsolat befejezéséről, egy költözésről, egy álom megvalósításáról, egy munkahelyváltásról, akármiről.

Egész gyerekkoromban sminkes szerettem volna lenni. Elbűvöltek a rúzsok és a szemhéjpúderek, az, hogy egy arcot szebbé, kifejezőbbé lehet varázsolni, az, hogy saját magad az épp aktuális kedvednek, ruhád stílusának megfelelően tudod alakítani, kiszínezni. Pár tárgy segítségével lehetsz természetesen friss, vagy akár napbarnított, felidézheted a régi korok egy-egy meghatározó szépség elemét, ha pedig kedved tarja, akkor akár egy díva vagy partikirálynő szerepében is tetszeleghetsz. Természetesen ezen irányú érdeklődésem anyukám nem annyira értékelte, mint vártam. „Jelentkezz a jogi egyetemre, végezd el, utána tőlem sminkelhetsz.” – hangzott el az anyai jótanács. Aztán amikor az egyetem felén túl voltam és már mindegyik állítólagos „ezalegnehezebb” vizsgám megvolt, úgy éreztem van még annyi kapacitásom, hogy a sminkelés iránti vágyaimat is beteljesítsem, és jelentkeztem a KREA Kortárs Művészeti Iskola smink és öltözködéskultúra szakára. El sem tudom mondani, mennyire örülök, hogy belevágtam. Imádtam az összes hétköznapi elméleti órát, a hétvégi gyakorlatokon pedig Tombor Sarolta sminkmester vezetésével olyan élmények részese lehettem és annyi tudást szippantottam magamba, amik felejthetetlenek, amikből a mai napig építkezni tudok. A suli elvégzése után pedig Sacinak köszönhetően bepillantást nyerhettem a sminkesek és a divat világába, számos fotózáson, divatbemutatón részt vehettem a csapata tagjaként, amiért nem győzök elég hálás lenni neki. Imádtam azt a kettősséget, amit átélhettem. Gyakornokként ügyvédi irodában dolgoztam, mellette pedig sminkelhettem is. A jogi munka szuper kihívást jelentett az agyamnak - annak, hogy az egyetemen megtanultakat hogyan tudom a gyakorlatban alkalmazni -, a sminkelés pedig a szépérzékem, és a technikai tudásom trenírozta. Imádtam, hogy ezek által két teljesen különböző világba csöppenhettem bele, teljesen más típusú embereket ismerhettem meg. Az irodában el voltam ájulva a főnökeim jogi tudásától és bírósági szerepléseitől – felfoghatatlannak tartottam, hogy valaha én is ilyen szintre jussak -, a divatbemutatókon pedig elbűvölt az a sok gyönyörű ruha, kiegészítő, az egész milliő és az, hogy Saci egy pár ecsettel miket tud varázsolni. Számomra ő kimeríti az igazi művész fogalmát. Irtó szerencsés vagyok, mert életemnek ezen két területen olyan „mentorokkal” találkoztam, akik tényleg azon voltak, hogy a tudásukat megosszák és átadják nekem, nem pedig az volt a céljuk, hogy részinformációkat átadva, egy-egy részfeladatos robotmelóra tanítsanak be. Néha éppen ezért mélyvízbe dobottnak éreztem magam, de ennél inspirálóbb mély vízben nem is lehettem volna, lubickoltam a feladatokban és élményekben. Aztán a diploma megszerzése után, amikor már eljött a felnőtt élet és rendes munkaidőben kellett ügyvédjelöltködnöm, akkor a sminkelések maximum a hétvégére szorítkoztak, már nem tudtam részt venni ad hoc jelleggel 2-3 napos forgatásokon, Beni születésével pedig mostanság már a hétvégéim is foglaltak, de remélem egyszer még újra visszatérhetek a porondra.

Jelenleg pedig újra olyan szakaszába ért az életem, hogy úgy éreztem muszáj kibontani ismét a kreatív énem szárnyait, így jött a blog ötlete is, amibe már most megérte belevágni. Az a sok közös családi kupaktanács, ötletelés és nevetés, annyira jó élményeket adott idáig, nem beszélve a szupersok családi fotóról (köszi Noya!), ami készült rólunk az elmúlt pár hétben és amiket büszkén fogok Beninek később mutogatni.

Bele kell tehát bátran vágni valami olyanba Neked is, amit már régóta szeretnél, ami esténként ott motoszkál az agyadban, amikor már nem a napi mókuskerékkel kell foglalkoznod. Én óvatos duhaj vagyok, vagyis nem dobtam el egyszer sem az eddig megtanult dolgaim egy teljesen más irányú vágyam miatt – bár számos példát tudok a baráti körömből, akiknek a teljes váltás hozta meg a boldogságot és lettek irodai aktakukacból profi fotósok, őstermelők, borászok és még sorolhatnám -, de én ennyire bátor nem vagyok. Az igazsághoz pedig az is hozzátartozik, hogy én a jogászkodást is szeretem, azt is élvezem, csak vágyom mindig mellette egy kreatív cselekvésre is, ami nem jár akkora felelősséggel, és nem nyomja annyi teher a vállam miközben csinálom. Ilyen a sminkelés és a blogolás is. Mi a legrosszabb, ami történhet? Nem tetszik valakinek a smink, amit készítek? Nagyon egyszerű, lemosom és újrakezdem. Nem tetszik valakinek, amit írok? Akkor nem olvassa el. Aminek persze nem örülök, mert nyilván szeretném, hogy más is tudjon azonosulni azzal, amit mondani próbálok, de mégsem egy per elvesztése a tét

Szóval, ha Te is érzeted már úgy, hogy valami új dologban kipróbálnád magad, valami újat tanulnál, akkor kezdj bele! Még csak január közepe van, így az egész 2017 a rendelkezésedre áll, hogy végre kiteljesedj és teret engedj az álmaidnak. Festenél? Rajzolnál? Sminkelnél? Főznél? Irány egy jó kis tanfolyam. Életmódot váltanál? Kezdj egy apró lépéssel, próbáld a reggeli kávédból elhagyni a cukrot és heti egyszer elmenni futni, vagy egy könnyebb átmozgató edzésen vegyél részt. Több harmóniára vágysz? Menj el heti egyszer jógázni, az a testet és a lelket is gyógyítja egyszerre. Minden reggel gyomorgörccsel indulsz az irodába vagy nézel arra, aki melletted fekszik az ágyban? Merj váltani, megéri, csak nyerhetsz vele. Legyél bátor, motivált és elszánt, lépd meg, amit eddig nem mertél és hidd el sokkal boldogabb lesz ez az éved, mint a tavalyi. Nem biztos, hogy amibe belevágsz az ugyanannyira fog tetszeni, mint ahogy az álmaidban tervezted, sőt nem is biztos, hogy utána azzal fogsz/akarsz foglalkozni, de szupermenő érzés lesz, hogy meg merted lépni és megpróbáltad, nem pedig azon rágódni tíz év múlva, hogy lépned kellett volna. Ha pedig bármilyen kudarc ér, fogd fel úgy, hogy az is csak a javadra van, a kudarc átélése a jellemedet formálja. Emlékszem, soha semmiből nem buktam meg, aztán egyszer amikor vezetni tanultam, a rutin vizsgán visszagurultam azon a szemét lejtőn egy minit, mert annyira ideges voltam a vizsgaszituációtól és a vizsgáztató modorától. Persze, hogy azonnal megbuktatott. Mivel ilyen élmény addig nem ért, ezért egy hétig zokogtam miatta, ellenben azok, akik pedig már ilyet átéltek, kiszállva a kocsiból megrázták magukat és elhatározták, hogy következő héten „csakazértis” megcsinálják. Úgyhogy még ha pillanatnyilag nem is, de hosszútávon egy kudarc jó hatással van az emberre, a tapasztalás során pedig az új impulzusok és új arcok – mert abban biztos vagyok, hogy ilyenekben dögivel lesz részed - pedig mindenképp frissítően és ösztönzően fognak Rád hatni. Lehet, hogy most se férjem, se gyerekem nem lenne, ha Tomó nem dönti el egyik napról a másikra, hogy felmond az addigi munkahelyén és Ausztriába megy síoktatónak. Nagyon becsülöm benne, hogy ilyen bátor és tettrekész. Úgyhogy hajrá, döntsd el és vágj bele, hisz láthatod, 365 nap alatt bármi megtörténhet…