Lifestyle

Family

Discover

Lifestyle

Contact

Contact

IRUNmom x Én jobban


2017.ápr.11.

 

f107603e5c4ba0acc19d9ba08883d4f4.jpg

Azt hiszem egy csütörtöki éjszaka – miután nagy harcok árán Beni már a kiságyában aludt – láttam meg az instagramon egy IRUNmom elnevezésű profilt. A fantázianévből kiindulva gondoltam, hogy a profil tulajdonosa egy futó, aki anya, a profilképéből látván egy gyönyörű nő. Nincs mese, rákattintok. NA NEEE. Így lehet kinézni anyukaként?

 Pörgetem a képeket, olvasom a leírásokat. Megtudom, hogy nem csak egy, nem is kettő, hanem három gyermekes anyáról van szó. És nem csak futásról, hanem triatlonról. Kiakadok. A tükörbe nézek. „Úristen, én még csak egyszer szültem és olyan vagyok, mint egy víziló. Hogy lehet, hogy ez a nő pedig ilyen bombatestű?” Az utóbbi kérdés persze költői volt, mert amikor tanulmányoztam a képek feltöltési idejét és láttam, hogy minden nap minimum egy – nem is akármilyen – edzés adja ezt a kinézetet, akkor kicsit még jobban kiakadtam, mert rájöttem, hogy nem mondhatom rá „mázlista, jó a genetikája”. Nem volt mit tennem, el kellett ismernem, hogy amit látok az teljesítmény, és nem is akármilyen

Túróczi Réka, alias IRUNmom nem az a tipikus „celeb instagram mami”, akiktől egy „átlagos” magamfajta anyuka kissebbségi komplexusban szenved, mert nekem nincs magassarkús-minruhás gyerekkel játszós, minden héten Mexikóban nyaralós, a férjemtől naponta 1000 rózsát (és persze Gucci cuccokat vagy Audit) kapós, csak a legmenőbb éttermekben kajálós képrengetegem. Réka oldalától motivációt, célokat, elszántságot, energiát és reményt kaptam. Az utolsó cseppet a pohárban pár hónapja, hogy szembenézzek a szülés utáni kinézetemmel és végleg elhatározzam: Benivel nyáron büszkén fogok bikiniben lófrálni a tengerparton (vagy a Balaton parton, vagy ha nem megyünk nyaralni, akkor nem érdekel lemegyünk így a játszótérre, de a lényeg, hogy szigorúan bikiniben és nagyon büszkén).

Minél több képét, eredményét láttam, annál nagyobb volt bennem az elhatározás: ÍROK NEKI. (Gondoltam, hogy úgysem válaszol, mivel akkor már több, mint 9.000 követője volt, biztos kap elég ilyen üzenetet.) De válaszolt. Nem is két mondatot, hanem rendes hosszú üzenetet. Elolvasta a blogom. De jófej. Úristen. A következő momentum, amikor észbe kaptam már az volt, hogy együtt ülünk egy kávézóban és beszélgetünk. Megtudom, hogy modellkedett, hogy a három gyermeke 3,5 év alatt érkezett, hogy mindegyikük keresztneve H betűvel kezdődik, hogy Réka nem csak sportol, hanem ezerrel dolgozik is, hogy ő is a szülései után kezdett futni, és még csak pár éve triatlonozik (mégis, már versenyt is nyert). Nagyon ritkán találkozom olyan személlyel, akinek az energiaszintje és a pörgése egyezik az enyémmel (társaságban mindig én kapom a Duracell-nyuszi jelzőt). Most sem sikerült ilyen személlyel találkoznom, mert Rékáé meghaladja az én szintemet is. Kérdezett a sportról, a futásról. Meséltem neki, hogy szerencsére edzeni már edzek, de futásnál 4 kilométer után szoktam úgy érezni, hogy meghalok, ezért általában 4-5 kilométer az, amit lefutok. Ezt higgadtan konstatálta, majd így szólt: „Oké, akkor jövő héttől heti háromszor, tíz kilométert kellene futnod.” Biztos viccel. Hol marad a „most szültél még csak, inkább pihenj vagy mozogj keveset” nyugtatgatás?! Gondoltam magamban. De ez a mondata annyira beivódott az agyamba, hogy csak arra tudtam gondolni. Elhatároztam: holnap lefutom azt a bűvös tíz kilométert. Bármilyen lassú tempóban, de lefutom. Képzeljétek, lefutottam. Egyrészt visszavettem a korábbi futásaim tempójából, másrészt fejben eldöntöttem, hogy sikerülni fog, harmadrészt pedig meg akartam írni Rékának, hogy megcsináltam. Szerintem futás után még haza sem értem, már útközben pötyögtem neki az üzenetet. Megdicsért, de nem volt elájulva. Pont ez kellett nekem ahhoz, hogy ezen a szinten akkor ne álljak le. Másnap reggel beneveztem a Vivicitta 10 kilométeres távjára. Persze abba a zónába, hogy 60 percen túl futom, gondoltam van még 2 hónapom, csak sikerül elérnem azt, hogy ne vegyen fel a sorhajtó busz a versenyen, vagyis belőttem magamnak a 60-70 perc körüli időt. Innentől lelkesen futottam, Rékának beszámoltam az eredményeimről. Snitt. Már tartom a kezemben a hét hetes nekem írt edzéstervét. Abban egyeztünk meg, hogy heti háromszor futok. Persze betett nekem egy negyedik napot is, de hozzátette, hogy egy napot skippelhetek. Persze, ha már betette, akkor olyan nincs, hogy kihagyom (gondolatam magamban). Így lett a nullából egy, majd hirtelen heti négy futás. Az edzésterv tetején pedig ott virított előírt célként az 52 perc körüli idő. Nem hittem a szememnek. De nem adtam fel, pipálgattam szépen az előírt futásokat, beszámoltam az eredményeimről és ahogy közeledett a hetedik hét vége egyre jobban izgultam.

 

 

 

Eközben Rékának is kész lett a blogja, ami extra sokat segített nekem abban, hogy mondjuk Beni altatása után késő este vagy reggel 6-kor (amikor még Tomó nem indult el a munkába) futócipőt húzzak és nekiinduljak a napi adagom teljesítésére. Amikor pedig láttam, hogy neki a laza vasárnapi futása annyi, mint nekem az egész heti adagom, akkor szárnyakat kaptam és újult erővel vágtam bele a következő hétbe.

 

 

 

Pár hete pedig, amikor úgy mutatott be valakinek, hogy „Ő Bogi, a mentoráltam”, akkor már tudtam, ha ekkora bizalmat szavazott nekem, nincs az a levegőhiány, állapot, fájó bármi, hogy ne fussam le az első Vivicittám 52 perc alatt. Ezt még tetézte, hogy engem segítve, az én tempómban – folyamatosan bíztatva - futott velem a tegnap délutáni versenyen. (Előtte lévő nap a gyerkőceivel futott, aztán 5 kilométert Kasza Tibivel, aztán vasárnap délelőtt a legjobb barátnőjével félmaratont és után még beállt mellém is.) Nem is csoda, hogy nem sikerült az 52 perc…. Merthogy végül 50:53-as idővel zártuk életem első 10 kilométeres távját. Furcsa ez a felkészülés. Két hónapja az volt a cél, hogy akármilyen tempóban sikerüljön 10 kilométert futnom. Aztán napról napra nőtt a tét és az elszántság.

 

 

 

Sokan kérdezték tőlem, hogy ezt mi a francnak csinálom?! (Biztos vagyok benne, hogy ezt Rékától hatványozottan többen kérdezik, ezt a témát már többször fejtegette írásaiban is.) Miért futok ennyit? Miért sanyargatom magam egy edzéstervvel? Miért nevezek be egy versenyre?

 

 

Például azért, mert egy hónap futás után visszanyertem a szülés előtti alakom, ami nem titkoltan a fő célom volt. De azért is, mert ez az az idő, amikor magamban tudok lenni, amikor ki tudok szakadni a Beni-Tomó-Rumli háromszögből, amikor tudok a saját gondolataimmal foglalkozni (persze csak akkor, amikor Réka nem gyorsító edzést ír elő, mert akkor semmi mással nem tudok foglalkozni, csak azzal, hogy levegőt kapjak). Futás közben merítek újabb energiákat a napi rutinhoz. A gyereksíráshoz, a hisztihez, az altatáshoz, a pelenkázáshoz. Futás után egyensúlyba kerül a nő vs. anya mérlegem. Futás után kielégül a belém szorult (nem kicsi) teljesítménykényszerem. Futás után úgy érzem, hogy jobban helyt tudok állni anyaként, feleségként, Bogiként. Szerintem Réka is ezeket az érzéseket próbálja átadni a képein és az írásain keresztül, legalábbis az én értelmezésemben. Én személy szerint leborulok a teljesítménye előtt. Fő vezérelve, hogy azzal tudod legjobban a gyermekeid a sportolásra ösztönözni, ha Te is velük sportolsz, ha a Te életed része is a sport. És mennyire igaza van. Szeretném, ha Beni sokat sportolna, mire abba a korba lép, már talán jó példa leszek neki.

Igazából még reggelig tudnék írni az elmúlt két hónap futásairól, de most inkább hozzád szólok Réka! Köszönöm Neked, hogy ennyit foglalkoztál velem ebben az elmúlt két hónapban, hogy minden apró kérdésemre válaszoltál, hogy bíztattál, támogattál, motiváltál. Köszönöm, hogy megmutattad, hogy képes vagyok erre. Köszönöm, hogy nekem nyulaztál a tegnapi versenyen és nem hagytad, hogy hülyét kapjak, amikor az első frissítőponton a víz nem a számban, hanem a szememben landolt. Csodálatos sportoló, nő, anya és edző vagy! És itt természetesen nem állok meg, ha már kiérdemeltem azt, hogy a „mentoráltad” lehetek, akkor jöhet a következő kihívás… És remélem, hogy az első 10 kilométerem nem csak egy sportállomás, hanem egy barátság kezdete is.

 

 

 


Réka az instagramon: @irunmom
Réka blogja: IRUNmom

Photo credit: Noémi Jánossy Photography

Bogi aláírás

Címkék: lifestyle

A bejegyzés trackback címe:

https://enjobban.blog.hu/api/trackback/id/tr4513450423

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása