Lifestyle

Family

Discover

Lifestyle

Contact

Contact

Tükröm, tükröm...


2017.feb.11.

 

 521503f9a0a9659d5e86c1e1b3ffc262.jpgMár régóta halogatom ennek a bejegyzésnek a megírását, de mivel a kronológia ideért, ezért tovább nem tudok menekülni előle. Szóval Bébimaki nagyon cukin pihente ki a kórházban a szülés okozta traumát, én pedig próbáltam túlélni a császármetszés utáni sokkot.

 

 Mindig is úgy gondoltam, hogy erősebb vagyok és nagyobb a fájdalomtűrő képességem, mint az átlagnak, talán ezért is viselt meg ennyire, hogy nehézséget okoz a felülés, a felállásról és sétálásról már nem is beszélve. Utálom gyengének érezni magam. De a legnagyobb döbbenet otthon ért, amikor egy egészalakos tükörben megláttam, hogy mi történt a testemmel a 9 hónapnyi pocaknövekedés és a szülés után. Erről valahogy egyik babaváró könyv sem szól vagy csak én nem vettem a kezembe ilyet. De attól, hogy úgy néztem ki, mint amikor kb. 6-7 hónapos terhes voltam, a sírás kerülgetett. Nem értettem. Élesen élt bennem az, ahogy anyu meséli nekem, hogy róla el sem hitték a barátai, hogy szült, mert pont véget ért a tavaszi-nyári vizsgaidőszak az egyetemen, amikor igazán növekedésnek indult a hasa, nyáron nem nagyon találkozott velük, szeptember 5-én születtem én, az egyetem pedig 14-én kezdődött, így akkor már ugyanazokban a ruhákban ment be, mint terhesség előtt, vagyis kevesebb mint a szülést követő 2 héten belül visszanyerte a terhessége előtti formáját. Őszintén, meg sem fordult a fejemben, hogy nálam ez nem így lesz. Ezt a vízióm még tetőzte, hogy a csapból is az folyt, hogy a szoptatás a legeslegjobb kalóriaégető, vagyis nagyon sok anyuka a szülést követően rapid tempóban fogyásnak indul és vékonyabb, mint valaha. Nálam ezek a sikerélmények totálisan elmaradtak. Pedig szoptattam (és a mai napig is szoptatok) gőzerővel, de a súlyom meg sem mozdult. Az orvosom 10 kiló hízást engedélyezett a terhesség alatt, persze 13 kiló lett belőle, de azt nem gondoltam olyan extrém többletnek, amilyennek aztán valójában éreztem. Persze a kórházból hazajövetelkor a 13 kilóból lement 5-6 kiló, de a többi maradt. Két hét múlva a terhesség előtti ruháim? Rajtam? Vicc. Borzalom. Majdnem sírás.

 

 

 

Aztán jöttek a nyugtatgatások, hogy „még csak most szültél”, „lemegy az majd”, „most a legfontosabb Beni”, amitől még jobban kétségbeestem, mert tudatosították bennem, hogy nem, nem fognak leolvadni rólam sem a szoptatástól, sem maguktól a kilók. Szörnyen éreztem magam, nem elég, hogy a fejem az anyaságba rázódástól és a szülés utáni vas- és alváshiánytól úgy nézett ki, mint egy zombié, emellett a testem olyan volt, mintha még nem is szültem volna, a szülés utáni vizesedésről már nem is beszélve. A ruháim hagyján, de a nem is olyan rég az ujjamra csináltatott csodálatos jegygyűrű újra felvétele is egyre távolabbi célnak tűnt. Persze, próbáltam elnyomni magamban a külsőm miatti gondolatokat, mert bűntudatom volt, hogy ennyit foglalkozom magammal, mivel tényleg Beni körül kell, hogy forogjon minden, de azért hiú nő révén megviselt a tény, hogy nem úgy nézek ki, mint ahogy elterveztem. Az meg már csak tetőzte a hangulatom, amikor Beni egyhetes kora körül levittem Rumlit sétálni (addig dédimama őrizte otthon Beni álmát) és az egyik haverkutya gazdija megkérdezte, hogy „naaaa, mikorra vagy kiírva?”. Nem tudtam, hogy ezen nevessek vagy sírjak. Persze rögtön válaszoltam, hogy már szültem, amire még rá tudott kontrázni azzal, hogy „Ja, nem tudtam, csak a hasad miatt gondoltam, hogy még nem. De majd tornával biztos lemegy.” Ekkor elgondolkodtam azon, hogy egy ideig többet nem hozom le Rumlit sétálni, de sajnos Tomó nem tudta kivenni az apa-szabikat és otthon maradni velünk miután hazamentünk a kórházból – mivel a síbalesete miatt egy hónapot feküdt otthon Beni érkezése előtt -, ezért maradt az, hogy megpróbáltam lazára venni a figurát és nem törődni azzal, hogy a kutyás ismerősök találgatják, hogy szültem-e vagy sem. Jött ismételten a terhesruhák, a nagy pólók és az óriás pulcsik korszaka

Természetesen beszereztem egy hasleszorítót is (ezt legközelebb már a kórházba vinni fogom magammal és a nulladik perctől magamra rakom) és egész nap abban flangáltam otthon. Abból a szempontból szerencsés vagyok (és fanatikusan kentem magam az összes csodaszerrel, ami létezik), hogy a bőröm egyáltalán nem repedt szét, de valahogy akkor és ott ezt nem tudtam értékelni. Remegve vártam a pillanatot, hogy újra elkezdhessek mozogni és emellett a táplálkozásomat is megreformáltam, de erről részletesen később..


Photo credit: Noemi Janossy Photography

Bogi aláírás

Címkék: family

A bejegyzés trackback címe:

https://enjobban.blog.hu/api/trackback/id/tr3013450405

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.