Mielőtt Beni megszületett volna, jórészt mindenki az tanácsolta, hogy aludjunk sokat, mert ezentúl nem fogunk.
Azonkívül, hogy tök közhely, árulja el nekem valaki, hogy aludjak előre sokat?

Az álomraktárért fizetni kell, vagy van esetleg ilyen tematikájú edzés, Appstoreból tölthető le, vagy egyes szerencsések kiváltsága csak? Mindegy is, viszont abban igazuk volt, hogy a gyermekneveléssel kapcsolatos kezdeti bizonytalanságok és rutintalanság után (amikor még mindenre vigyázunk, mindenért aggódunk, minden kicsit új és bénázunk) tényleg lesz az, amikor a baba alvási szokása kardinális kérdés lesz a mi esti kényelmünk és alvásunk szempontjából.

Eleinte szopizik anyával, majd kidől és alszik, mint egy plüssmackó, arra se kelne fel, ha teljes tatarozást csinálnánk a lakáson közben. Igaz, hogy ezt jó esetben sűrűn teszi még éjjel is, viszont a rendszer legalább tervezhető és megszokható. Feltéve, hogy a gyerek nem csempész bele egy állandóan változó időtényezőt. Miután már nem tart igényt a cicire (és apa újra birtokba veheti), marad az anyával elalvás rituáléja: fürdés apával, öltözés, cumi a szájba és anyával hempergés a nagy ágyban, majd ha elaszik, megy a saját szobájába folytatni a szendergést. Ezek után belépek a képbe már én is, szóval Bogit leváltva már én is tudom altatni.

Ha elég álmos fel sem tűnik neki, hogy a jó illatú pihepuha, bársonybőrű anyát, egy szőrös, szűkszavú, kevésbé anyaillatú személy váltotta fel, de ezt pár alakalom után simán megszokta.

Sőt, annyira hatékonyan ment így az esti altatás, hogy maradtunk ennél a jól bevált receptnél. Beni elaludt valamelyikünkkel, letettük a kiságyába és átaludta az éjszakát. Pont. Néha-néha felkelt valamiért, amit pillanatok/percek alatt kezelni tudtunk és mindenki pihent reggelig tovább. Elég idillinek tűnik.

Az első bökkenő akkor jött, amikor a reggeli kelést felváltotta a hajnali. (A rend kedvéért a reggeli alatt olyan 6:00-6:30-at értek, a hajnali alatt 4:00 vagy inkább előtte) Ilyenkor nem volt semmi egyéb kívánsága Makákónak, csak hogy vegyük ki, tegyük magunk közé és had töltse ott a maradék alvásidejét. A családi béke és az alvásidő maximalizálásáért (és ha őszinte akarok lenni talán volt benne némi kényelmi és lustasági faktor is), behódoltunk az akaratának és ebből rendszer lett

A második bökkenő pedig akkor jött, amikor már az éjjel közepén is csak azért állt fel a kiságyában nyöszörögve, hogy tudassa velünk, neki elég volt a saját fekhelyén, most birtokba venné a miénket is. Ennek azért ellenálltunk, nem adtuk meg magunk olyan könnyen (pontosabban Bogi nem, mert ezeket többnyire vagy átaludtam, vagy félálomban töltöttem továbbra is fekve), viszont előfordult már hogy az éj közepén arra keltem, hogy egy 23-as talp adott egy akkora maflást, hogy egyből felébredtem és bevallottam minden bűnöm.

Beni ebből szeretne rendszert csinálni, mi pedig annyira nem, hogy ráeszméltünk, az altatási technikánk félrecsúszott picit és csak a nagyágyban, lehetőleg valamelyikünk (ha nem mindkettőnk) mellett szeret és tud hosszan aludni. Ha az elején nem tesszük helyre a dolgokat, simán elfajulhat addig, hogy az első iskolás napját is a mi ágyunkból kikelve tölti majd.

Ennek az egyik eredményeként fordult az elő, hogy már nem Beni jött közénk, hanem én mentem hozzá, és az ágya mellett tábort verve, párnákkal és takaróval felvértezve készültem az esti földön alvásra, miközben nagyjából fél percenként mondtam neki halkan, hogy: „tedd le a fejed”, „feküdj vissza Kisfiam”, „maradj szépen csendben és aludj”.

Valamelyest segített, hogy az egyik kezem a rácsok közt átpréselve a hátára tettem és minimális mozdulatokkal simogattam, de a végjátékban csak kivettem és mielőtt visszaraktam volna, a mellkasomon nyugodott meg és aludt el. Nem akartam egyből ajtóstul rontani a házba és azonnal egyedül alvásra nevelni, azért mégsem Spártában vagyunk. Azt viszont biztos, hogy tennünk kell azért, hogy a dolgokat a helyes mederbe tereljük, és olykor bizony nekünk kell kilépni a komfortzónából a későbbi kényelem érdekében.

Ez nem egy megmondós cikk, nem tudom a tuti receptet, csupán puhatolózom, mi lehet a jó neki és nekünk egyaránt, gondolva arra, hogy később hova fog ez kifutni! Mindamellett a Kisember még csak 16 hónapos nem érzem úgy, hogy visszafordíthatatlan gondok lennének az alvási szokásaival, ennél sokkal keményebb helyzetekről hallottam gyakorló szülőktől. Ha időben észrevesszük a jeleket, tudatosan és fokozatosan készítjük fel őt az egyedül alvásra, hiszem, hogy nem lesz gond, és nem kell 3 személyre megágyazni esténként a hálószobánkban...